Inda-palinta

Egy szóval: csúszó inda-szerepet
Nem vállalok halálomig!... Lehet:
Tölgy nem vagyok, nincs bükk-természetem,
De egyedül növök, ha már magasra nem!

Edmond Rostand

Kakukk

Sokáig terveztem ki leszek
mire ráébredtem már rég az vagyok
akinek magamat szántam
a kalitka ajtaja nyitva
hallucináltam csak
rám zárják az évek
most végre érzek
szabadság szagot a levegőben
széttárt karom világokat ölel
sokáig terveztem a szökésem
mégsem megyek sehová
nekem itt van maradásom
magamban otthonosan költöm ki
kakukktojás lelkem.

Előszél

Közelik a költészet napja
a Múzsa zaklat
s mint nikotin kátránya tüdőmre
úgy rakodik rám a mindennapok súlya.

Hogy öleljem magamhoz a sorokat
melyek a cigaretta füsttel
szálnak a fellegekbe
mik elfoszlott, sárguló lapokon hevernek
mint az Indus partján nyeglén pihegő kéjhölgyek?

Hogy taszítsam ki magamból az erőt
melyet istenek feszítenek hátamnak
vénásan adagolt lélek percek
hasítva barázdált agyamba kergetnek
s nincs menekvés, elbújni nem lehet
amikor meztelen közeledik
az ihlet vihara, s beleborzongok
a tudatba
ez még csak az előszele.

Magamért

Lerázom magamról
az érzések horzsolta hegeket
a színekbe bújtatott textil tengert
a szavakba ejtett jelentéseket
a hangokba zúgó sejtéseket
a holnaptól várt ígéreteket
mind a jelen kincseket
a tiéd vagyok bilincseket

Szabad akarok lenni
vezető vonal nélkül lépni
téged is csak megfigyelni
mitől rettegsz
minek hiszel s látsz
mennyit akarsz
és azért mit vagy hajlandó feladni?

Lerázom magamról
a listákat
az érveket
a megfelelni vágyást
a ki nem mondott elvárást

Ha úgy tetszik ez egy teszt
ha úgy tetszik elmehetsz
ha úgy tetszik én itt vagyok
magamért, magamat akarom

Sick nest

Prológus II.

"Gyerekkoromban kezdődött. Egyik napról a másikra furcsa játékok keltették fel az érdeklődésem. A hétköznapi bújócska kém küldetéssé vált, a filmezés titkos tanítássá, a könyvek lapjain furán villogó és hullámzó sorokat láttam. Időnként úgy hallottam hívnak. Nem tudtam ki, mert az édesapámat sosem ismertem. Egy hatéves gyerek nem arra gondol, hogy hallucinál. Egy hatéves gyereknek, nem kellene gondolkodnia, csupán menni és élvezni az életet. Az első iskolanapok kettőssége a mai napig elkísér. Az izgalom, hogy valami teljesen újnak leszek a része, a felfedezésre váró társak és ugyanakkor az eszméletlen hiány, ami a lelkemet betöltötte. Valami hiányzott. Bár ne éreztem volna így." - Anita

Egyedül vagyunk. Ez a rettentő érzés kísér bennünket talán az anyaméhtől. A biztonságos barlangtól, ahol a biológiai telefonvonal összeköt az életet biztosító anyai szervezettel. Aztán megszakítják az adást. A születés pillanatától magunkra vagyunk utalva és őrülten keresünk valamit vagy valakit, ami társul szegődhet mellénk bizonytalan sorsú és hatályú életünk során. Mind különbözünk, de társakra szükségünk van. A család, a testvérek és a barátok nyújtotta biztonságra úgy szokunk rá, mint az agyoncukrozott kólára. 

Van, akinek nem adatott meg a testvér. Vannak, akikre a barátaik mindig is furcsán néztek. Vannak, akiknek a családja csonka. Akik nem kaptak elég figyelmet. Mert nekik soha, semmi, nem elég. Csillapíthatatlan éhséggel marnak az emberek felé. Adni és kapni akarnak szüntelen. Tudni és birtokolni. Irányítani. Közös alomból származnak, kakukktojások. Gazdatestük nem ismeri fel a fényt, ami belülről szikrázza át a tekintetük. A fényt, ami úgy vonzza az embert, mint bogarat a gyertyaláng. A fényt, ami egymás előtt felfedi őket.

frappszódia

Szívexpressz című versem a frappa.hu-n! 

Mostantól ott is olvashatók lesznek verseim, cikkeim mellett!

Kortyolj egyet a világból!

Lecke 1.0

Nemet mondani másoknak: ez része a felébredésnek, ez gyönyörű. A felébredés része, hogy úgy éled az életedet, ahogy helyesnek találod. Értsd meg: ez nem önzés. Önzés az, mikor másoktól azt követeled, hogy úgy éljenek, ahogy te helyesnek látod. Az önzés. Nem önzés, ha úgy éled a saját életed, ahogy helyesnek látod.

Anthony de Mello

Fényomlás

via: http://www.flickr.com/photos/orangebread/

Van egy sötét sarok

ami kilométerekről húz magába

ami esetlen várja, hogy felvegyem

magamra öltsem, formáljam

mert én majd megteszem

félelméből kiemelem.

Van egy sötét sarok

ami egyre távolabb sodródik tőlem

amire úgy omlik a fény

mint homok a sivatag homlokára

s egyre világosabb már

bukása.

 

Van egy sötét sarok

ami éjszakává zúzza a napot

ahová elbújhatok

most mégis hátra hagyom

s magamhoz ölelem

a fényomlás gyomrában ragyogó

lehetőség halmot.

Hatos napos

Március hat

vigyorog a nap

mintha jobb lenne a kedve

hogy a horizonton jut

feljebb és feljebb

Március hat

az idegeimre

húrjai ellazulnak

bőröm felpörsent hámjai leválnak

ahogy a télfáradt faágak kérge

átadja helyét a zsenge zöld rügynek

s én búcsút intek minden bús ügynek!

* nem kellene rászoknom ezekre a rímekre... elég silány lesz tőle a vers...nem?

Hétfői kínrím - Kikelet

Zöldre festi
holmi pesti
félisten a teret
pezsdül a kelet
tavasszal telik
arcon reggeli mosoly
megérkezett a kikelet.

Szamuráj szellem

2 év. 2 hónap. 2 nap. 2 óra.

Ennyit szántunk egymásra.
Ennyi ideig nem értél hozzám.
Ennyi ideig tartott mire erőt vettél magadon.
Ennyi ideig szakítottunk.

Te magad követted el a rituális öngyilkosságot. Megkönnyítetted a dolgom. Szellem vagy. Ez volt a vízióm rólad mindig. Egy másik világban és korban élő szamuráj, akinek vagy ellenség, vagy bajtárs vagyok. Se több, se kevesebb. Mégis én voltam a mocskos, önző. Követem a tanításod. Amit meg kell tenni, azt meg kell tenni. Amit ki kell mondani, azt ki kell mondani. Te nem voltál szerelmes. Te nem láttál bennem nőt.

2 hét. Eddig volt jó egyedül. Aztán visszajöttél volna. De én már annak láttalak, ami vagy. Ami voltál számomra. Szellem. Beengedtelek az ágyamba és utána elbocsájtottalak, te meg a szívedre vetted, mintha lett volna.

Mufurc kisasszony

Válasz levél

Kedves Dávid,
Az irodában megadták a címed. Nem akartalak megbántani. Az együtt töltött idők, számomra apró kincsek voltak. Olyanok, amik elhitették velem, hogy lehet másképp. De látod, az élet is engem igazol. Nem lehet másképp. Talán úgy érzed a szíved darabokban, de hogy veszíthetnél el valamit, ami sosem volt a tiéd? Hogy veszíthetnél el engem, ha sosem értél el? Nem téged hibáztatlak, aki vétett az én vagyok. Hiú ábrándokba ringattalak, hogy szeretni még képes vagyok...talán magamat ringatom mert, bizony...nem vagy közömbös a számomra, de a szót kimondani nem tudom. Nem ismered a kórképem, de halálra ítélsz.

Nem tartalak vissza, hiszen nincs miért. Amit te vágysz, azt én nem tudom megadni, mert nem vagyok a szerelem. Csupán egy kesze-kusza nő, akinek jobb egyedül élnie. Szeressen valaki más, úgy ahogy én sosem tudtalak. Hiszen mit kaptál tőlem? Semmit. Azt mondanád fájdalmat és elutasítást. De majd egyszer megérted, hogy mindezt magadnak köszönheted.

Ha rá is ébrednék, hogy veled akarok lenni, kevés lennék ahhoz, hogy bármit tegyek. Szomorúság keretezi a napjaim, mióta nem vagy velem. Eltűnt a maradék fény, és bár közeleg a tavasz, befagyott a szívem. Keményebbre, mint előtted. Talán te vagy az utolsó, akinek majdnem megengedtem...hogy szeressen. Nincsenek érzéseim eltűnéseddel kapcsolatban. Ezt tudd. Csupán a hiány önző érzése mozgatja most a kezem. Engedd meg, hogy jó utat kívánjak ezzel az idézettel:

Ami lettünk volna, vagyok egymagam.
Szavaimnak immár kettős súlya van.
Szemeddel is nézem, amit láthatok.
Veled járok, éppen hogy csak nem vagy ott.

Hervay Gizella"

Mirabella, az Ön Mufurc Kisasszonya

Tavaszváró

Rózsaszínbe futtatja a világom
vörösbe, fénylőn kikiálltom
jön a tavasz, fut rohan a jég
ahogy megolvad szívem peremén.

Sick nest

Prológus

"Ez nem egy nyolc órás munka. Ez nem valami olyasmi, amit az ember csak úgy a hivatásának választ. Erre születni kell. Ez a sejtjeidbe van kódolva. Az év minden napján, főleg a jobbakon erősebben pulzál benned, mint az adrenalin. A méreg. A fizikai testnél mélyebbre fecskendezve. Olyan helyre ahol semmilyen orvos nem fedezheti fel." - Dóra

Nem köttetett szerződés a kiválasztottak között, ahogy azt a történelem nagy kutatói feltételezték. Se pszichológus, se parafenomén nem találná meg a kulcsot a rejtélyhez, amit sok néven neveztek már a történelem folyamán. Boszorkány, tündér, angyal, démon, succubus, vámpír, vérfarkas, suttogó, sámán asszony. Közönséges és a felszínt csak karcolgató dajkamesék. Lilith angyalai ennél sokkal egyszerűbb mégis veszélyesebb lények. A tökéletes trójai falovak.

Emberek. Némi extrával, ami folyamatosan tölti le a frissítéseket a szoftverre. A szoftverre, amit tudatalattinak és tudatnak hívunk. Nincs szakszervezetünk, mégis van törvénykönyvük. Nincs iskolájuk, mégis vannak leckéik. Nincsenek csoportosulásaik, mégis tudnak egymásról. És messzire elkerülik egymást. Néhány eset kivételével.

Szamuráj szeretlek

Úgy illeszkedtél hozzám, mint kard a tokjába. Belülről vágtál meg. Belülről rágott szét a rozsda, az egyre növekvő távolság. Kis kifliből naggyá nőttem. Már nem engem karoltál át, hanem egyszerűen hagytad, hogy én menjek utánad. Hátat fordítottál. Különböző figurákra vágytál és ha én egyszer ki is ejtettem a számom, hogy az élvezet bár másfél óra, nekem nem csurran és még csak nem is cseppen az élvezet mézéből, akkor azt is hozzám vágtad, hogy miért hallgattam el!

Nem tudom volt-e közös álmunk vagy víziónk. Talán az egyetlen voltál, aki nem ígért soha semmit. De talán pont ugyanennyit tettél. Ha volt is közös utunk, kitaposatlan, járatlan és az évekkel egyre csak benőtte a por és a megszokás. Úgy süvítettünk el egymás mellett, mint két intercity. Mégis szerettelek. Szeretlek. Talán pont ez a vízió bánt annyira, mert amikor 200-al frontálisan ütköztünk az atomjaink valahogy összekeveredhettek. Bármit is jelent, én akkor is szerettelek.

folyt. köv.

Otthon, édes...

Egyensúly

A melankólia nem depresszió
a szürke is szín, szokták mondani
az élők nevetnek
a sorok maguk elé merednek
ezért van, hogy nem egyezik
a két világ
a fenn és a lenn
a kinn és a bent.

OK la Home

10 hónap a purgatóriumban

Bemutatkozó

Amikor a gyerek világgá akar menni, akkor általában pulóverből készít magának batyut, belerak egy túró rudit, elmegy a sarokig majd visszafordul. Én mindig is elégedetlen gyerek voltam. Nekem a sarok nem volt elég. Sem a rudi. Én külföldre akartam menni. Nekem mindegy volt, hogy Zimbabwe, Új Zéland, Ausztrália vagy Amerika. Könnyelműen jelentettem ki alig 14 évesen, de amikor 16 lettem és valóban a kezemben tartottam az amerikai repülőjegyem, na azért az már más tészta volt. 

Majdnem egy évem volt felkészülni a nagy útra, visszapillantva a naplómba beleolvasva, talán mégsem volt elég idő. De az biztos, hogy határozottan tudtam miért indulok el. Menekültem.

Napló részlet:
„2003. augusztusa van. Váci Mihály szavai visszhangzanak a fejemben. „Nem elég a célt látni, járható útja kell”.

Hát én elintéztem ezt az utat. 6 napon belül elindulok Amerikába. Életem legizgalmasabb 10 hónapja elé nézek, Oklahomában, amiről annyit sem tudok, mint Bihar megyéről. Na jó, Amerika az óceánon túl van, Bihar pedig a határon belül. Ez, valljuk be, kb a nagy büdös semmivel egyenlő. Kedd van. Nem mintha ez fontos lenne, de a naplókban így szokás. Gina vagyok. Mondom magamnak és persze klinikai eset. 17 éves, magyar lány. Csak hogy tudjam, majd ha egyszer visszaolvasom, miként viszonyuljak magamhoz.

Magyar lány. Bár a magyarság kérdése ugyanazt a probléma kört veti fel, mint Bihar megye. Ne kérdezze meg tőlem senki, hogy mit jelent MA magyarnak lenni.

Az első 17 évem nem is annyira fontos, mint a most következő 10 hónap. Úgy szokás, hogy elmondjak magamról pár fontos dolgot, (ezt megint csak a hülye amcsi filmekből vettem, bár lehet nem kellene lehülyéznem azt az országot, ahová lakni megyek), ami később akár nekem is kapóra jöhet.

Azzal rémiszgetnek, hogy változik az ember. Ki tudja, ki leszek, ha hazaérkezem. Ha! Ha egyáltalán megtörténik. Nem vagyok szkeptikus, de valami bajsejtelem azt súgja a 18-at nem élem meg. Lehet, hogy napló helyett végrendelet kellene írnom?

A szüleim mindketten szőke, kék szemű kislányt szerettek volna. Bingo. Ez is sikerült. Az ezután következő tíz évre nem hiszem, hogy lett volna konkrét tervük, de viszonylag normálisnak számító gyerekké cseperedtem. Bővelkedtem pocsék, még pocsékabb és élményekben dús, élvezetes években is. Miért? Melyik kamasz nem? Sok mindent megtanultam. Például azt, hogy aki kitűnik, és csakis az, élvezheti igazán az életet, lehet boldog. Mindenhonnan azt hallod, hogy te is jó vagy valamiben! Nos, én a bújócskában voltam mindig is jó. Most is elbújok. Hiszen tizenévesen nem is olyan könnyű felfedezni, hogy miben is lennél olyan baromi jó. Nincs igazam?"

*

Szamuráj szerelem

10 hónap csend, de még mindig bennem cseng a fogadalmam, nem jövök megint össze veled. Maradok. Mégis ezt suttogta az éjfél, amikor a volán busz ajtaja összezárult és akkor ott megláttam valamit. Nem a zöld szemedben tükröződő harci vágyat, nem az ölelésem iránt mély tiszteletet, nem azt, hogy benned bízhattam a legjobban, mert pár napig éreztem, hogy valóban szeretsz. Látomást láttam. Évekig tartó semmit. Egyre mélyebben a bőrömbe kapaszkodó vas láncokat, és a bokád és nyakad körül tekerőző karomat.

Kék hold volt. Azt mondtam ne mozdulj, amikor lovagló ülésben hatoltam a jövőnkbe, s te úgy tűrted, ahogy senki, pedig neked nem én lettem az első... s ha azt mondanám nekem se te, azzal megmásítanám most a múltat...mert valamit hazudtam, de hogy mit azt már magammal viszem a sírba.

folyt. köv.

Pihe könnyű álmok

Szoktam álom naplót vezetni. Kamaszkorból fenn maradt rossz szokás, ami mindig három álomig tart. A többit elfelejtem leírni. De a mai álom többet kíván, mint a papírra levetett sorok. A mai minden eddiginél különlegesebb volt. 

Egy szikla szirten álltam. Kövekkel kiékelt meredek partszakasz lehetett. Ahogy lepillantottam egy öböl terült el csendesen a lába alatt. Három-négy gyerek játszhatott a félig lehullott falevek között. A víz épphogy csak belekúszott a látótérbe, nyugodtan mosva az enyhén kavicsos földet. Óvatosan lépkedtem le, nehogy megcsússzon a lábon és a fenekem lecsúszva érkezzek a társasághoz, akiket nem ismertem. 

Az álmokban gyakran irracionális dolgok történnek. Az, hogy nem ismersz senkit, az szinte természetes. Mondhatni gyakran álmodok repüléssel. Főleg tavasz környékén, ahogy felfrissül a levegő látom, ahogy nekifutásból ugrok el gyermekkorom kedvenc rétjén, gyorsan emelkedem, majd siklásban, végül zuhanásban érkezem a talajra, hogy újra elrugaszkodjam. 

Ez az álom most más volt. A gyerekek egy fűzfa árnyékában kergetőztek, majdnem kört formálva. Talán már a fantáziám hívja vissza a fehér kerek köveket az emlékembe, vagy mert a Duna parton mindig ilyeneket gyűjtök, de most úgy emlékszem egy ilyenért hajoltam le, amikor hirtelen könnyebbnek éreztem magam. Nem lelkileg, testileg. A lábam finoman elemelkedett a talajtól, épp csak pár centit. Lebegtem. 

Az elrugaszkodás mindig tudatos. Ez a lebegés azonban most kívülről érkezett, váratlanul. Meglepett. Nem telt el csak pár perc mire felfogtam és ahogy minden "csodás képességgel megáldott álomban" kiakartam használni ezt az adományt. Bukfenceket és szaltókat csináltam, toll pihe könnyűen. Éreztem, hogy nem tudnék magasabbra rugaszkodni és így zuhanni sem fogok. Egyszerűen a levegőben maradhatok, a gyerekek csodálkozó, tátott szájú körében, alig 1 méterrel a föld felett, míg fel nem ébredtem.

A tudatalatti üzen. Meglepő módon többen repülnek elrugaszkodva, meg nem állva a felhőkig, majd zuhannak. Több sajátnak hitt álom is köszönt már rám vissza a barátaim, ismerőseim szájából. Vajon más is lebegett ilyen önfeledten már?